Bannerem

Favorit Blog :D

Saját irományaim


Saját 1. történetem… készült hozzá egy bevésődéses novella is, de az pályázati mű…
Szoffynak el kellett válnia egykori barátaitól, mivel La Pushba költöztek a családjával, hogy egy szállodát vezessenek ott… persze a lány rögtön úgy döntött, keres egy nyugis helyet magának, s elkezd naplót írni, de mit sem sejtett még akkor la Push Farkasiaról ;P Mikor Szoff megtalálta nyugodt helyét a fiúk halálra rémisztették és a mi Jacobunk mentette meg őt a szívrohamtól. Már az első napokban jól összehaverkodtak, és pár hét elteltével több is alakul köztük, mint barátság… de ez persze nem teljesedik be… a következő hetekben Szoffyra nagy felelősség hárul, és mindezt egyedül kell végigvinnie… nem csoda, ha utána inkább a vámpír család mellett dönt…
Ha kíváncsi vagy mi történik … tudod mit kell tenned J



A történet hasonló a Rómeó és Júliához, csak itt a kötelesség nyer, s a szeretet. A White-okat és Dark-okat régóta egy határ választja el őket… egy bizonyos fal, amit a gonosz nép nem léphet át. Mindössze egy külöleges lényért folyik a viszály, amit régen valamelyik család ellopott… na de vajon melyik, ha mindkettő a másikat vádolja? Egy szerelmes pár nem törődik családjai gondjaival, csak békességben szeretnének élni egymás mellett… sikerül ezt elérniük vajon?
Tudd meg a történetet követve J



Én életem, én történetem. Ez úgy, mint a Szattié nem kitalált történet. Itt minden megtörtént esemény. Általában csak akkor írok ide, ha kiakadok, vagy ha már nagyon írhatnékom van, s ekkor előveszem ezt az oldalt, és begépelem az elmúlt napok fontosabb eseményeit J Nem hiszem hogy bárkit érdekelne, de azért jobb, ha az ember leírja azt a dolgot, ami a lelkét nyomja. Sokkalta jobb érzés.





Szatti Névérem Blogjai



Mit szólnál hozzá, ha egy gonosz farkas üldözne, s ennek köszönhetően másokat is veszélybe sodorsz? Csak egy megoldás van. Neked kell legyőznöd „őt”.
Mendy egy hétköznapi lány akinek a tánc az élete, szokásos vágyódással egy pasi után, ki már más derekát, és kezét fogja, viszont különleges barátokkal, és egy természetfeletti barátsággal.
Shane - Mendy Barátnője - pedig egy úgyszintén a táncnak él, kit csak úgy eldobott élete szerelme, de Mendyvel mindent kibírnak.
Titkok hegye sorakoznak közöttük, mikor kiderül, hogy életük nem is olyan hétköznapi, mint hisszük.
Lehetséges a farkasok és vámpírok között barátság? És mi az a titok amit rejtegetnek egymás elől csak azért, hogy legjobb barátnőjüknek ne essen semmi baja?
Szatti nővérem második irománya, amit ő ajánlott nekem, hogy ezt olvassam inkább először, hisz ez farkasos és persze én élek halok a farkasokért, viszont vámpírmániások se hátráljanak meg!! Shane életében megismerhettek egy helyes fiút aki elnyeri biztos tetszéseteket.
Ezt a csajszit pedig a Drága Nikitől ismerem, akinek az oldaláról később olvashattok , és persze rögtön családomba is fogadtam. Ennek a történetnek is rabja lettem, mint a Bevésődésnek… emlékszem mikor még suliidőben a kis Szadistától kikunyeráltam hogy suli előtt tudjam olvasni, mert hát hogy figyelhetnék órán, mikor ezen jár az eszem?
Teljesen megbabonázott ez a történet is!! Szeretném ha sokan elolvasnátok, ugyanis tényleg eszméletlen iromány, és szeretném, ha nektek is részetek lenne eme csodában!!






















Sötétség lepte utcák… sikátorok, és szellő hordta hangok… vagy mégsem? Mi van ha ezek a hangok elvezetnek olyan helyekre, ahol legrémisztőbb rémálmaidban sem jártál? Vajon vannak mások is, akik részt vesznek ebben a világban, vagy csak a képzeleted játszik veled?
Mallory egy  rendes, aranyos lányka, ki néha olyan dolgokat lát, ami felülmúlja a képzeletet. Vajon beavathat másokat is eme titkába, vagy csak legjobb barátnőjében bízhat? És miért van az, hogy az álmok folytatódnak mindig?
Szatti új irománya, amit nemrég nyitott várja a sok olvasót, akik szeretnek izgulni. (és olvadozni Jaredtől *awww*)
Olvassatok hát bele! :)



Szatti története, és okosságai.
Ez nem csak egy sima kitalált történet J ez az ő élete, az ő gondolatai, és bizony sok olyan dologról gondolkozik a drága, amit mindannyiunk igaznak vél. De ez bizony nem csak csupa okosság. Itt leírja minden élményét, és érzelmét. Sokat beszél a barátairól, és néha arról, hogy milyen filmet, sorozatot nézett épp (amik megjegyzem ragadósak… én már tapasztaltam:P)
Ha érdekel mi történik vele a mindennapjaiban, hát olvasgasd az izgalmas életét :D



Egy befejezett történet, és nagy szégyenemre még nem olvastam végig, de belekezdtem és bizony olvasgatom is… amit eddig el tudok róla mondani:
Gillian egy árvaházban felnőtt lány, ki nem ismeri a múltját, majd beiratkozik egy egyetemre, s szembetalálja magát azzal a sráccal, aki néhány napja megmentette őt egy vámpírtól, majd magára hagyja a lányt kérdéseivel. De itt még nem áll meg a történet. Az iskolában megmagyarázhatatlan dolgok történnek Gilliannal, s amint megtudja, hogy legjobb barátnője már nem él ebben a világban, csak fokozódik a zavar, s egyre több dolog történik.
Hogy ez után mi lesz jelenleg még én magam sem tudom… de amint a végére érek írok új ajánlást ami biztos hogy sokkalta titokzatosabb lesz… mint az eddigiek ;P
Olvassuk együtt ezt a fenomenális, érdekes történetet… Szatti 1. publikus történetét J




Niki Blogja


Életem nagy fordulópontja ez a történet!! De tényleg!! Ennek a történetnek köszönhetem a mostani nyugodtságot a szivecskémben és a lelkemben…
Ez a történetet szintén a BT. Fórumon találtam, és nem bántam meg egyáltalán hogy a sok közül ezt választottam.
Érdekes story, hisz egy szokásos, „Nem kell pasi” csajról szól, kibe szerelmes lesz egy bizonyos srác, aki nem éppen a ronda kategóriába sorolható. :P Hosszasan, kitartóan üldözi a lányt szerelmével, míg ő egy farkassal találkozgat, akinek mindent elmond, hogy mit gondol arról a bizonyos srácról.
Van a rossz és a jó falka… de mi történik, ha a testvéred a szerelmed ellenségévé válik?
Niki fenséges irománya, a mi kis Gonoszunké :D Neki köszönhetjük a GPSz csapatot, aminek én is tagja vagyok, és 3 tagos… Gonosz Pofátlan Szadista Bloggerek vagyunk mi Szattival és Nikivel :D  
Érdemes beleolvasni :D Nagyon jó iromány ez is :D



BeTtYm Blogjai ♥


Quile és Claire története.
Bixi nővérkém úgy döntött kielégíti azon emberek kíváncsiságát, akit a Twilight Saga c. könyvsorozatban megismert Quile szerelmére kíváncsi. Teljesen véletlenül akadtam eme blogra… és hát úgy döntöttem elkezdek kommentelni, amit ő nagy hálásan válaszolgatott, és nagy nehezen sikerült is egymást felvenni msnre… ez után egyre jobban és jobban vágytam a következő fejezetekre.
Quile épp arra készül, hogy elmondja az immár 16 éves Clairenek, hogy micsoda ő valójában, mikor szembesül azzal a ténnyel, hogy egy másik srác (Adam) épp bevésődöttjével flörtöl, és bizony ezt Claire nagyon is élvezi… Quile egyre jobban kétségbe esik, hogy mi lesz ez után… elköltözik a nagyapjához, s egyre jobban egyedül érzi magát. Nemsokára Claire veszélybe kerül, s majdnem életét veszti egy vámpírnak köszönhetően, kiről később megtudhatjuk, hogy nem is olyan ismeretlen személytől szármatik. Claeire egy ideig betegen fekszik, s mikor felkel szembetalálja magát azzal a kérdéssel…
… Kit szeretek jobban?
Szóval Quile még korántsem fejezett be szívszorító történetéhez vezet a banner, amit úgyszintén ajánlanék nektek J


Lulu Blogja 


Lulu eszméletlen története Paullal - a problémás szürkével - akit mind jól ismerhetünk a Twilight Saga c. könyvsorozatból.
Hogy mit szeretek ezen az irományon?? Sok poén, sok esemény, és mérhetetlen kacagás, és izgalom.
Az írót a Besttwilighters fórumon „ismertem” meg és ő mondta, hogy ír… hát én bevallom először nagy nehezen kezdtem neki, de aztán kiderült, hogy tényleg nagyon-nagyon jó történet. Az első fanfic amit elkezdtem olvasni, és nem bántam meg… nagy részben ennek az irománynak köszönhetem azt, hogy megkedveltem a blogokat, és egyre több irományt kezdtem el olvasni, így egyre több, és több emberrel ismerkedhettem meg.
Rövid leírás (saját megfogalmazás):
Egy lány, ki Jacobba szerelmes már gyerekkora óta, hisz ők ketten nagyon rég óta legjobb barátok, majd Jake megmutatja mi is ő valójában, és így Lulu is belecsöppen abba a világba, amiről eddig csak a régi történetekből hallott. Találkozik a Jake „Családjával” és akkor kezdődik maga a történet. Paul bevésődésévé válik, s Lulu is nagy nehezen elfogadja ezt a tényt, hogy ők kettőjüket egymásnak rendelt a sors… viszont itt még nincs vége… hogy mi történik ez után…?
Kattints a bannerre és olvass bele… a fejezetszámtól ne ijedj meg!! Én kevésnek tartom, olyan hamar elrepült mellette az élet.
Érdemes elolvasni. Sőt belekezdeni is, hisz biztos, ha az első pár fejezetet elolvasod ott ragadsz J  Én legalábbis sikeresen csapdába estem J A problémás szürke csapdájába ;P


Bevésődés 2. része!!!
jelentem a mai napon kezdődött!! [2010.09.21.] 
Még csak pár fejezet olvasható, és máris elaléltam!!!  
Imádom már most a bevésődés leszármazottját. 
Még csak a kezdetek kezdetén vagyunk... nem tudom most még mit mondhatnék róla, de összehozok valamit és különlegesen ajánlott oldalnak nyilvánítom mint a Bevésődést is. 
Pár szó róla:
Egy lány ki a falkájának él... ki egy bevésődött párnak a lánya. Igen! Ő a szürke gyermeke! Jade. Bár Cullenék elköltöztek, mégis farkas lett... évek teltek el, míg átváltozott, s évekig kerülte a társaságot mondván, hogy neki nem kell Bevésődés, ő mindig is a falkájának akar élni. De mi történik ha puszta véletlen folytán összetalálkozik a tekintetük csupán pár másodpercre? 


Galemich Blogjai


Ezek a pasik... -.-’
Gondolom senkinek se lenne újdonság, ha azt mondanám, csak „Arra” kellettem…
Nos igen… ennek a történetnek a főszereplője valami eszméletlen pasival jár… de egy nap az apja beviszi a munkahelyére „Ferraht” és meglátja a legjobb pasit akit valaha látott.. zöld szemek, magas, izmos testalkat… de akkor jön a pofára esés… bunkó pökhendi és egoista. Ilyen szerepet játszik a mi Lucasunk.
Nem sokkal a „munka” után Ferrah elmegy sátorozni a kedves tökéletes Mattel… de végül Ferrah a kocsmában köt ki… milyen szerencse hogy Lucas pont arra mászkál nem igaz??
Viszont Ferrah nem mehet haza… nem láthatja meg az apja semmiféle képen…
Hogy ez után mi történik nem árulhatom el… ugyanis akkor ezt dokumentumnak kéne nevezni, nem pedig ajánlónak :P


Niara Blogja 



Egy lány... kinek a tűz nem árthat.... egy személy, akiért angyalok és démonok harcolnak. Mi van, ha az az egy személy pont te vagy, és a nélkül rohan el a világ melletted, hogy észre sem veszed a titkokat, amiket a barátaid hordoznak.
A szomszéd, aki hív a sötétségbe... te engednél a csábításnak hogy rossz légy?
Carry egy átlagosnak nem mondható lány, akinek a hangulatától függően változik a szeme színe... na meg persze az, ami benne lakozik. Ahhoz képest, hogy egy egyházi iskolába jár, olykor olykor hívja a sötétség, és akárhogy is küzd ellene, néha túllépik nála a tűréshatárt.
Ez a magával ragadó történet lélegzetvisszafolytóan hívogatott engem már akkor, amikor megnyitottam a linket. maga az oldal már tele volt titkokkal, és azzal a vággyal, hogy megtudjam mi is lakozik benne. Elég volt már magát a videót megnéznem ahhoz, hogy belekezdjek ebbe a toppant érdekes történetbe, és Niara fogalmazása is teljesen magába ragadott.
Téged magával tud rántani a sötétség? Hát ne habozz! Ugorj fejest a vakvilágba... titkok és kérdések tömkelege... bennem most ez lakozik, miközben már a körmöm helyét rágom. Olvasd hát te is ezt a roppant érdekes történetet, és ragadjon el a fény, melyben az árny csábítása húz. Niara írománya engem már elragadott! És téged? Ha nem, csak kattint a képre, és tudd meg, nekem milyen drogot is adtak be, amitől én hajnalban sem tudtam megállni, hogy ne olvassam tovább!